Bemutatkozás

A Magyar Szociológiai Társaságról

A Magyar Szociológiai Társaság tudományos, szakmai szervezet, amely politikai és pártállástól függetlenül a magyar szociológia minden világnézeti és szakmai irányzatát, iskoláját, csoportját tömöríteni kívánja. Szabad fórumot kíván biztosítani a magyar társadalomfejlődés alapkérdéseinek, a szociológiai kutatás eredményeinek, a tudomány belső problémáinak és a tudomány és társadalom közötti viszony megvitatásának. A szakmai értékek és színvonal képviseletében kíván befolyást gyakorolni a diszciplínát érintő tudománypolitikai döntésekre. Működése során számít a szociológia határterületén, a kutatási eredmények alkalmazásában dolgozók aktív részvételére, különös súlyt kíván helyezni a felnövekvő új szociológus nemzedékek, az egyetemi hallgatók bevonására.

A Társaság célja

  • A Magyar Szociológiai Társaság tömöríti a magyar szociológusokat, ideértve a szociológia szakos hallgatókat, valamint azokat a társadalomkutatókat, egyetemi és főiskolai oktatókat, akik a szociológiával határos, vagy összefüggő területen dolgoznak, és a szociológia-tudományt (elveket és módszereket) alkalmazzák munkájukban.
  • Tevékenységével elősegíti a szociológiai elméletek és módszertan fejlesztését, valamint a szociológiai szemléletmód minél szélesebb körű érvényesítését az oktatásban, a kutatásban és a tudományos közéletben.
  • A szociológiai kutatások időszerű kérdéseiről vitákat szervez, figyelemmel kíséri mind a hazai, mind a nemzetközi szociológiában folyó kutatásokat és azok eredményeit.
  • Évenkénti kongresszusaival előmozdítja a magyar szociológia fejlődését, a tudományos eredmények megismerését, a szakmai információk áramlását.
  • Információs rendszerével, a kutatások és publikációk nyilvántartásával segítséget nyújt a Társaság tagjai szakmai, oktatói és tudományos tevékenységének.

A Társaság feladatai

  • A Társaság részt kíván venni a magyar társadalom alapkérdéseinek megvitatásában és azok tudományos feltárásában mind tagjai, mind rendezvényei által. Viták szervezésével, rendezvényeivel és állásfoglalásaival, a szakosztályok működésével és működtetésével a magyar társadalom fejlődését kívánja elősegíteni.
  • A Társaság a szociológiai képzés, továbbképzés és minősítés kérdéseit fórumain megvitatja, együttműködésre törekszik a tudomány és képzés intézményeivel.
  • A szociológia-tudomány nemzetközi kapcsolatait építve és ápolva nemzetközi konferenciákat, hazai és külföldi kutatók számára vitaüléseket szervez. Szervezeti és szakmai bázisával elősegíti és támogatja a magyar szociológusok nemzetközi tevékenységét.
  • Mint a Nemzetközi Szociológiai Társaság (ISA) tagszervezete ellátja a Nemzetközi Szociológiai Társaságban a magyar képviselettel összefüggő teendőket.
  • A Magyar Szociológiai Társaság kiadja a "Szociológiai Szemle" című folyóiratot.